Szerelmi fogadalom jelképe Velencében

velence-rozsa.jpg

Velence a legendák és mítoszok városa is. Ezúttal egy szép, romantikus, ugyanakkor tragikus történetet mesélünk el Nektek.

A velenceiek minden év április 25-én egy szál vörös rózsát ajándékoznak a szeretett hölgynek. Vajon mi ennek a szép szokásnak az eredete?

velenceiek-rozsat-ajandekoznak.jpg

Április 25-e a város védőszentjének, Szent Márknak ünnepe. A legenda szerint a IX. század második felében, a dózse, Orso I Partecipazio lánya, szerelembe esett a fiatal, de kevésbé tehetős családból származó Tancredi-vel. Maria, akit Vulcana-nak is neveztek lángoló vörös színű haja miatt, azt javasolja az ifjúnak, hogy induljon csatába Spanyolországba, a mórok ellen, hiszen dicsőséges győzelem után, már nem áll akadály a házasságuk útjában.

lovag-harc-csata.jpg

A fiatalember így is tesz, bátran harcol, azonban egy rózsakertben halálos sebet kap. Barátját, Orlando-t kéri meg, hogy mint utolsó szerelmi fogadalmának jelképét, vigyen haza egy rózsabimbót, melyet vére festett vörösre. 

rozsa.jpg

Barátja el is juttatja a rózsát Maria-nak, aki szótlanul visszavonul szobájába. Másnap, Szent Márk ünnepén, április 25-én találják meg szobájában holtan, mellkasán a vörös rózsával.

Ha április 25-én járunk tehát Velencében, gondoljunk a legendára, s ajándékozzunk egy szál vörös rózsát (lehetőleg bimbósat) szívünk hölgyének!